Papp Sándor, Sanyi (1863-1925): a naplóíró gyermekkori barátja, tapétázó, szobafestő munkás, Papp Jancsi bátyja. Könyveit és éremgyűjteményét a naplóíróra hagyta.
A naplóíró és Sanyi 1878-ban ismerkedtek meg (szomszédok voltak a Sebestyén utca 3. számú házban), együtt kezdtek el naplót írni 1882-ben. Hősünk többször húzta meg magát Sanyiéknál, 1886. májusától egészen a bevonulás napjáig náluk lakott az I. kerületi Promontori út 15. szám alatt; Sanyi címe 1889-ben is ez volt.
Érdekesség, hogy Papp Sándor részt vett a Wenckheim-palota (ma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főépülete) építésében (pontosabban nyilván a tapétázásában); 1889. október 26-án írta a naplóíró, hogy: „11-kor el Sándorhoz a Wenckheim-féle házhoz, ahol dolgozott”.
Az 1920-as évek elején így mutatta be barátját a naplóíró:
„Papp Sándor, tapétázó munkás
Gyermekkori, legjobban szeretett barátom. Igazi tatár typus, önfejű, konok, hajthatatlan, de becsületes, jószívű magyar. Különcz a szó szoros értelmében. Családtagjaihoz ragaszkodik, de azt a világért nem mutatja, de amikor bajban vannak, akkor feltétlen ott van. Zárkózott kedélyű, philosóphikus hajlamú, nagy könyvbúvár, erősen conservatív természetű, és törhetetlen 48-as függetlenségi ember. Barátságunk, bár már ritkán érintkezünk, fennáll. Gyűjtőszenvedélye van, különösen a könyveket gyűjti, tőle örököltem én is könyv-, régi pénz-gyűjtési szenvedélyemet, ő szoktatott reá a parfümre. Volt aránylagos jómódban, de legtöbbet nyomorgott. Szenvedélyei nincsenek, egyedül a könyvek, de ezekre erején felül is áldoz. Tudok esetet, hogy ez az ember, aki hétszámra 10 krajczárból ebédelt naponta, a vasárnap kivételével, habozás nélkül adott 5 frtot egy neki megfelelő könyv[ért], metszet[ért], vagy régi pénzért. Hűséges, nem igen barátkozó, szomorúbb napjaimban odaadóan támogatott, és megosztotta velem utolsó falatját. Rajongóan szereti velem együtt szülővárosunkat, Budapestet, melynek minden zegét-zugát ismeri, különös előszeretettel gyűjti a fővárosra vonatkozó könyveket, röpiratokat, metszeteket, képeket, van is belőlük egy olyan könyvtára, hogy ritkítja párját, és kár lesz, ha avatatlan kezekbe kerül. Könyveit annyira félti, hogy ha elmegy hazulról, szobáját bezárja, s abba közvetlen környezete sem léphet be őnélküle. Boldog gyermekkorom legkedvesebb lénye marad nekem mindig.”
Utolsó kommentek