divékújfalusi Ujfalussy Ferenc: vármegyei írnok, a naplóíró kollégája és barátja Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye hivatalában.
1921-ben megkezdett naplókötetében így jellemezte őt a naplóíró:
Gőgös olygarcha, erőszakos természet, szikár, nagy tisztelője Bachus apánknak, összeférhetetlen, mérges, maró nyelvű. Őseitől örökölte az erőszakosságot, s úrhatnámságot. Sok bolondot csinált, míg 1907-ben szélhüdés nem érte részlegesen, de természete azután is hajthatatlan és nyakas maradt. 1908-ban megnősült, s csodára egészséges gyermeket nemzett. Sok bolondériát csináltunk, hol összevesztünk, hol kibékültünk. Installatióját (amolyan kinevezésekkor szokásos ebéd, esetleg vacsoraféle) 1896 májusában az akkori kiállítás területén tartotta, vagy három napig, mikor már mindennel beteltünk, éjjel kétfogatú kocsit fogadott, de bele nem ültünk, hanem azt követte a [Város]ligettől a még akkor megvolt Oesterreicherig. Ha már mindennel beteltünk, ő volt az, aki részegségében egy „szlaftrunk” [elalvás előtti ital] bevételét indítványozta, amely eltartott délig. Megesett, hogy a pálinkástól kihoztuk a pálinkát és poharat, s a szemétládán elhelyezkedve politizáltunk és ittunk. Egy alkalommal részegen botorkáltunk nagy zivatarban a Naphegy oldalán, amikor a villám nem messze tőlünk becsapott, megdühödött ezen, s utána vágta a botját dühében. Adósságot mesterileg, s nagy grandezmával tudott csinálni, de már fizetni nem szeretett; az öreg Mártonffy egyszer váltót íratott vele alá, de azt a bank nem escomptálta, eladta hát potom árért egy zsidónak, aki esedékessége napján bemutatta. Hej, csinált Ujfalussy komám olyan patáliát, hogy összeszaladt a vármegye, „kiszegezlek a fülednél fogva, te gazember, ha nem fizetsz”, ordította teljes tüdőből principálisára, és az öreg sosem fizető [Mártonffy], ez alkalommal még is fizettet. Nagy intriguans az Úr előtte, akinek abban tellett legfőbb gyönyörűsége, ha minket ugratni és összeveszekíteni tudott. Később azután alkalmazkodóbb lett, de a nyelve borotvaéles maradt mindig. Gavallér volt a végtelenségig, ha volt pénze. Anno 1900-ban egyszer környékezte a szerencse, nyert az osztálysorsjátékon 200 koronát; a pénzt reggel 10 tájt vette fel, s nagy örömében nagy tálakban hordatta a régi Zenélőből a gusztusos tormás virslit, friss sóskiflit, s számtalan korsó söröket, úgy, hogy beszeszeltünk 2 órára, s kedvünk szottyant Budán folytatni a czéczót, de már erre nem volt pénze, hanem tőlem kért kölcsön 20 koronát. Abscessus collit kapott, s rossz operátió következtében vérmérgezést, s fortuna úgy hozta magával, hogy nagyon kenegett torka expediálta a másvilágra 1921. július 8-án. Felesége követte 1926. év april havában. Három gyermekét: Albert[et], Ferencz[et] és Juliskát a székesfőváros árvaházaiban nevelték fel, szerencséjükre. Juliska szegény 19 éves korában, 1929. II/14-én meghalt.
Utolsó kommentek